Már évek óta korcsolyázok. Még álmaimban sem hittem volna hogy a szólóm ekkora sikert hoz majd. A barátnőim elmentek már és egyedül voltam a pályán. Ahogy siklottam a jégen régi emlékek támadtak bennem. A barátom már két hónapja hogy szakított velem. Iszonyúan szerettem és most szó nélkül a karjaiba rohannék ha lenne rá alkalom vagy legalább esély. Épp egy ugrást csináltam amikor a srác feltűnt. Megráztam a fejem és csináltam tovább. Mondtam már hogy ki az illető? Josh Devine. Valami bandának a dobosa. Engem lenyűgözött a tehetségével már régebben is. Ismét egy ugrást akartam csinálni de nem sikerült. A jégre estem és elég rendesen lehorzsoltam a térdem.
~Josh szemszöge:
Bementem a jégpályához amikor megláttam [T/N]-t. Olyan gyönyörű volt mint még soha. Még mindig szeretem őt. Nem értem hogy egy olyan dolog mint a bizonytalanságom hogy állhatott közénk. Ezt rendesen elcsesztem! Láttam hogy ugrani készül. A lábai elég bizonytalannak tűntek. A mozdulat ahogy felugrott már eleve kicsit szerencsétlen volt. Éreztem hogy nem lesz jó vége. A következő pillanatban a jégen ült vérző térddel. Amennyire csak tudtam odasiettem hozzá.
-Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
-Igen! Csak béna voltam!- mondta kicsit szégyenkezve.
-Gyere! Segítek!- felkaptam és óvatosan levittem a jégről. Az öltözőben leültettem és a sebét kezdtem fertőtleníteni. A bajnokságra még kell a lába.
-Áu!- kiáltott amikor a gézlapot rátettem a térdére.
-Tudom hogy fáj! De tudod a test a fájdalommal azt jelzi hogy "Most nem vagyok jól de majd jobban leszek!"- mondtam neki mosolyogva és ő is elmosolyodott.
-Köszi Johs! Te mindig tudod hogy mit kell mondani!- leszegezte a tekintetét és láttam hogy sír. Levettem róla a korcsolyát és mellé ültem.
-Mi a baj?
-Az... hogy... én... még nem... vagyok túl... rajtad!- mondta elcsukló hangon.
-Még én sem!
-Akkor miért szakítottál velem?
-Mert féltem!- erre a mondatomra felnézett és gyönyörű könnyes szemei elbűvöltek. Magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam. A hátát végigsimítottam és éreztem hogy a keze a nadrágomra téved. Lassan belecsúsztatta a kezét és éreztem hogy egyre keményebb leszek. A vállának döntöttem a fejem és csak hagytam had csinálja. Már nagyon hiányzott ahogy ezt csinálja és annyira ügyes hogy szerintem pályát tévesztett. Lehúztam a pólómat majd őt kezdtem vetkőztetni. Még szerencse hogy csak egy apró ruha volt rajta ami csak ott takart ahol tényleg nagyon muszáj. Kikötöttem a felsőjét és a melleire tapasztottam az ajkaim. Egy nagyot sóhajtott és elég erősen megmarkolta a férfiasságom amire én szisszentem fel. A lábaim remegtek. [T/N] megnyomta a mellkasom ezzel jelezve hogy feküdjek le. Engedelmeskedtem neki és lefeküdtem a földre. Fölém hajolt és lágyan megcsókolt. Lassan áttért a nyakamra és apró csókokkal és harapásokkal egyenes vonalban haladt egyre lejjebb. Minden pillanat csodálatos volt. Az alhasamat kezdte csikizni a hajával amin elnevettük magunkat. Kicsit komolyabb lett és lehúzta rólam a nadrágot boxerrel együtt. Amikor meglátta ágaskodó farkam ismét elmosolyodott és óvatosan végignyalta az egész hosszomat. A makkomat nyaldosni és szívni kezdte. Ez ismét egy férfias morgást váltott ki belőlem. Egy hirtelen mozdulattal bekapta az egészet és a puha ajkait a farkam tövénél éreztem. Az ajkamba haraptam.
-Kurva jó vagy!- morogtam és lassan fel-le kezdte mozgatni a fejét. Kirázott a hideg és egyre hangosabbakat és mélyebbeket sóhajtottam. A sóhajt nyögés váltotta fel. Nem is kellett sok hogy a szájába élvezzek. Engedelmesen lenyelte és megcsókoltam. Most rajtam volt a sor hogy boldoggá tegyem. Lehúztam róla a falatnyi szoknyáját és először a bugyin keresztül megcsókoltam szeméremajkait és hallottam hogy felsóhajt. Ez még nagyobb bátorságot öntött belém. Lehúztam róla a maradék ruhadarabot is és végignyaltam belsőcombját. Minél közelebb értem az érzékeny területéhez annál jobban éreztem hogy remeg. Felnéztem és láttam hogy a fejét hátrahajtotta és a melleit masszírozza. Édes szívem! Hihetetlenül imádom! Sóhajtottam egyet és visszatértem a dolgomhoz. Minél jobb akartam lenni de kínozni sem akartam azzal hogy durván bánok vele. Lassan végignyaltam a csiklóját és egy lágy nyögés szaladt ki a száján. Beletúrt a hajamba és óvatosan beletoltam egy ujjamat. Kezdésnek tökéletes. Ki-be kezdtem mozgatni az ujjam majd még egy ujjamat belecsúsztattam. Felsikított és az élvezettől vonaglani kezdett. Kicsit bevadult. Ellökött magától és felállt. Nem értettem hogy miért nem jó neki a földön. De ha ő akarja! Egyik lábával fellépett a padra. Én mögé álltam és éreztem hogy megint ágaskodni kezd a farkam. Néhány húzás után a bejáratához illesztettem. Előrehajolt és megtámaszkodott a falnál. Egy hirtelen mozdulattal belenyomtam magam és lassan mozogni kezdtem benne. Minden tolásnál mélyeket sóhajtottunk. Éreztem hogy a lábai elgyengülnek és nem bír megállni. Átkaroltam és úgy tartottam. Nem csoda hogy nem bírja így hiszen olyan kis törékeny alkat. Kicsit begyorsítottam és éreztem hogy egyre közelebb érünk a csúcshoz.
-Majd sikítsd a nevem ha elérsz a csúcsra!- súgtam a fülébe. Nem is kellett sok.
-Johs! Ahhhw!- kiáltott és gy hatalmas nyögéssel mindketten elélveztünk. Forró nedvem betöltötte a vagináját és néhány végső tolás után kihúztam magam belőle. Még mindig a karjaimban volt. Remegő térdekkel leültünk egymás mellé és a vállamnak dőlt.
-Szerinted van esély a folytatásra?- kérdeztem bizakodva.
-Ha szeretnéd!
-Mindennél jobban szeretném!- válaszoltam és könnyek csillantak fel a szemében. Magamhoz húztam és megcsókoltam- Mostantól nem áll közénk a bizonytalanság!
-Nagyon szeretlek!
-Én is téged!- válaszoltam és egymás karjaiban próbáltunk levegőhöz jutni. [T/N] amióta ismét járunk sokkal ügyesebb és kiegyensúlyozottabb. Jelenleg a világbajnokságra gyakorol én pedig segítek neki ahogy csak tudok és már nem félek.
~S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése